1.3. I. Gyermekgyógyászati Klinika – MTA Gyermekgyógyászati és Nefrológiai Kutatócsoport

Képek | Letölthető állományok | Médiamegjelenések | Tudományos publikációk

Dr. Szabó Attila

Dr. Szabó Attila

SE ÁOK I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika – MTA Gyermekgyógyászati és Nefrológiai Kutatócsoport
A Klinika három alapvető feladata a betegellátás, az oktatás és a kutatás. Ennek értelmében kiemelt feladatunknak tekintjük a tehetséges orvostanhallgatók és fiatal kutatók felkarolását és bevezetését a tudományos munkába. Klinikánkon 1998. óta folyik intenzív alapkutatói munka. A diplomaszerzés utáni szakemberképzés terén alapvető fontosságúnak tartjuk egyetemünk Doktori Iskolájával való együttműködést. Fiatal kutatóink közül eddig 17-en szereztek PhD fokozatot
Az elmúlt évtized során számos kutatási projektben, illetve K+F kutatási pályázatban vett részt az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika kutató-laboratóriuma, amely időközben a MTA kihelyezett laboratóriumává alakult. A pályázatban szereplő munkákért Dr. Szabó Attila felelős. Az élénk tudományos életnek köszönhetően jelentős publicisztikai és szakmai közéleti aktivitás jellemzi intézetünket. Kutatócsoportunk tagjai évente mintegy 15 nemzetközi közleményt jelentetnek meg.

Képek


Letölthető állományok

FájlDátumMéret
Multifoton mikroszkópia - Dr. Szabó Attila előadása2011. november 15.9,8 MB

Médiamegjelenések

FájlMegjelenésMéret
Ha a mikroszkóp fénykép, a multifoton videó2011. augusztus 23.81 KB

Tudományos publikációk

FájlMegjelenésMéret
Gál Krisztina, Cseh Áron, Szalay Balázs, Rusai Krisztina, Vannay Ádám, Lukácsovits József, Uwe Heemann, Szabó J. Attila, Losonczy György, Tamási Lilla, Müller Veronika: Effect of cigarette smoke and dexamethasone on Hsp72
system of alveolar epithelial cells
2010. december, Cell Stress and Chaperones311 KB
Attila Molvarec, Sandra M. Blois, Balázs Stenczer, Gergely Toldi, Irene Tirado-Gonzalez, Mika Ito, Tomoko Shima, Satoshi Yoneda, Barna Vásárhelyi, János Rigó Jr., Shigeru Saito: Peripheral blood galectin-1-expressing T and natural killer cells in normal pregnancy and preeclampsia2010. december, C l i n i c a l Immunology403 KB
Toldi Gergely, Ifj. Rigó János, Stenczer Balázs, Vásárhelyi Barna, Molvarecz Attila: Increased Prevalence of IL-17-Producing Peripheral Blood Lymphocytes in Pre-eclampsia2011. január, American Journal of Reproductive Immunology218 KB
Attila Molvarec, Arihiro Shiozaki, Mika Ito, Gergely Toldi, Balázs Stenczer, András Szarka, Akitoshi Nakashima, Barna Vásárhelyi, János Rigó Jr., Shigeru Saito: Increased prevalence of peripheral blood granulysin-producing cytotoxic T lymphocytes in preeclampsia2011. március, Journal of Reproductive Immunology754 KB
Prókai Ágnes, Fekete Andrea, Bánki Nóra Fanni, Müller Veronika, Vér Ágota, Degrell Péter, Rusai Krisztina, Wagner László, Vannay Ádám, Rosta Máté, Uwe Heemann, Langer M. Róbert, Tulassay Tivadar, Reusz György, Szabó J. Attila: Renoprotective effect of erythropoietin in rats subjected to ischemia/reperfusion injury: Gender differences2011. július, Surgery987 KB
Dagmara Borzych, Sevcan A. Bakkaloglu, Joshua Zaritsky, Angela Suarez, William Wong, Bruno Ranchin, Cao Qi, Attila J. Szabo, Paula A. Coccia, Jérome Harambat, Florin Mitu, Bradley A. Warady, Franz Schaefer: Defining Left Ventricular Hypertrophy in Children on Peritoneal Dialysis2011. július, Clinical Journal of the American Society of Nephrology1,2 MB
Toldi Gergely, Kaposi Ambrus, Zsembery Ákos, Treszl András, Tulassay Tivadar, Vásárhelyi Barna: Human Th1 and Th2 lymphocytes are distinguished by calcium flux regulation
during the first 10 min of lymphocyte activation
2011. augusztus, Immunobiology591 KB
M. Réti, P. Farkas, D. Csuka, K. Rázsó, Á. Schlammadinger, M. L. Udvardy, K. Madách, G. Domján, C. Bereczki, G. S. Reusz, A. J. Szabó, Z. Prohászka: Complement activation in thrombotic thrombocytopenic purpura2012. február, Journal of Thrombosis and Haemostasis819 KB